Napkollektor alapjai

July 15th, 2010 by napkollektor

Néhány évtizeddel ezelőtt hitetlenkedve szemléltünk egy napkollektoros rendszerrel felszerelt házat és próbáltunk találgatni, hogy mi lehet az a furcsa szerkezet a háztetőn. Kinyilvánítottuk nem tetszésünket, hiszen olyanná varázsolt egy tetőt, mintha egy tudományos-fantasztikus filmet néznénk, és meghallgattuk ugyan, hogy mi mindenre jó egy ilyen szerkezet, de csóváltuk a fejünket.

YouTube Preview Image

Jó néhány évnek el kellett telnie ahhoz, hogy elfogadjuk, ez egy szükséges velejárója az életnek, és már a falusi házak sem lesznek a régiek, legalábbis kinézetük tekintetében biztos nem, hiszen felkerül rá a napkollektor.

Ez a nemtetszés nyilvánítás főként annak volt köszönhető, hogy nagyon sokáig nem voltunk hajlandóak elfogadni a valódi tényeket, egyrészt a légszennyezéssel kapcsolatban, másrészt az egyéb energiahordozókkal kapcsolatban. Azt gondoltuk, nem fogyhat el, hiszen tavaly is ezt égettük el ahhoz, hogy meleg legyen, nyilván idén és jövőre is ezt fogjuk tenni.

Az emberek nagyon nehezen változtatnak régi, jól bevált szokásaikon, és ez az energiaforrásokkal kapcsolatban ugyanúgy érvényes, mint bármi mással. Nehezen hagyunk fel egy olyan szolgáltatás igénybevételével, mely eddig mindig kiszolgált minket.

Azonban, ha ezt a tendenciát követjük a következő években, egyszer csak azt mondja az áram szolgáltató, hogy lekorlátozza a fogyasztható mennyiséget, különben nem jut mindenki számára.

Valóban vannak emberek, akik egészen addig nem hajlandóak foglalkozni az alternatív energia gondolatával, amíg kényszerítve nem lesznek rá. Pedig ez közelebb van, mint gondolnánk.

Ez azért is nevetséges kissé, mert ha ezek az emberek nem zárkóznának el ilyen borzasztóan, még a gondolatától is, hogy alternatív energiaforrást ismerjenek meg, akkor rádöbbenhetnének, hogy saját magukat rövidítik meg, nem is kicsit, hiszen az alternatív energia hasznosítása nem egy karitatív tevékenység, éppen ellenkezőleg, nagyon is gazdaságos azok számára, akik használják.

Gondoljuk csak végig. Miután egy arra alkalmas eszközt megvásároltunk és beépítettünk, jelen esetben egy napkollektort, onnantól kezdve a nyersanyag ingyen van, hiszen a Nap nem kér pénzt azért, hogy süt, és mindig süt és világít, bármi történjék is.

A napenergia egy adomány, melyet akkor is megkapunk, ha nem használjuk fel semmire, ebből adódóan botorság lenne nem kihasználni a lehetőséget, jobban mondva az ingyen energiaforrást.

Régebben létezett egy olyan tévhit, hogy napkollektort csak olyan földrajzi területen érdemes telepíteni, ahol kiugróan magas a napsütéses órák száma. Ez csak abból a szempontból igaz, hogy ahol ténylegesen nagyon magas a napsütéses órák száma, ott nyilvánvalóan sokkal gyorsabban térül meg a szerkezet telepítése, ám hogy máshol ne érné meg, ez valótlanság.

Több hazai napkollektor felhasználó az élő bizonyíték arra, hogy igen jó feltételekkel használják ki a napsugárzás előnyeit saját maguk számára, és nem kell hozzá egy fél élet, hogy megtérüljön az ára.

Napenergia hasznosításának jellemzői

July 15th, 2010 by napkollektor

A napenergiának két hasznosítási módja létezik, az aktív és a passzív felhasználás. A passzív felhasználást már régóta alkalmazzuk, ezért tervezzük úgy házainkat, hogy az a leginkább napsütéses legyen, nem csak azért, mert világosabbá válik, hanem könnyebben átmelegszik, így könnyebbé teszi a fűtést.

Van egy terület, a mezőgazdaság, ahol már igen régóta hasznosítják a napenergiát passzív módon, ezek az üvegházak. Ideje korán rájöttek, hogy az üvegházhatás révén sokkal több napenergia gyűjthető be, így melegen tarthatók a fejlődésben lévő növények.

A napenergia aktív felhasználása annyit jelent, hogy napkollektor vagy napelem segítségével a begyűjtött napenergiát hőenergiává vagy elektromos energiává alakítják át, hogy felhasználható legyen a háztartásokban.

Az aktív napenergia felhasználásnak különböző fokozatai léteznek. Vannak egyszerűbb rendszerek, melyek melegvíz előállítására alkalmasak, azok közül is olyanok, melyek csak akkor használhatók, ha a külső hőmérséklet fagypont felett van. Ez az egyik véglet.

A másik véglet a teljes kihasználás, mely fűtésre is szolgál, valamint napelemek segítségével elektromos energia állítható elő, valamint különböző kiegészítőkkel van felszerelve, hogy az előállított energia tárolható legyen, így nem csak kihasználni lehet a napenergiát, de teljesen kiegyensúlyozottá lehet azt tenni, mely révén már nem függ olyan mértékben a felhasználás a napszaktól, illetve a napsütéstől.

A napenergia aktív felhasználása azokban az országokban a leggazdaságosabb, ahol a napsütéses órák száma magas. Egy ilyen földrajzi elhelyezkedésű területen akár a teljes energia és hőmennyiség igényét fedezni lehet napenergia által. Érdekes kérdés, hogy akkor miért nincs így? Miért nem használják ki ezt azok az emberek, akiknek a földrajzi adottság megengedné az ilyen szintű felhasználást.

Mindezek ellenére, hazánkban is, a hőenergia és elektromos energia igen jelentős hányada kiváltható lenne napenergia felhasználásával, ennek ellenére még mindig nagyon kis hányada használja ki a lakosságnak ezt a lehetőséget.

Az energiaárak emelkedése egyenes arányosságban áll a hozzájutás lehetőségével. Nem csak hazánkban érzékelhető ez az emelkedő tendencia, hiszen az egész bolygó lakosságát közvetlenül érinti az a tényező, hogy a fosszilis energiahordozók lassan ténylegesen elfogynak.

A különböző alternatív energiák erre megoldást nyújtanának, főként azért vagyunk könnyebb helyzetben, mert a technikai fejlődésből adódóan már működőképes eszközök állnak rendelkezésünkre az ingyen energiák megcsapolásához. Gondoljunk csak a hőszivattyúkra, a napkollektorokra, hogy csak azokat említsük, melyek hellyel-közzel elfogadottak és használhatók hazánkban is.

Amikor azon sajnálkozunk, hogy bizony kimerítettük földünk energiatartalékait, gondoljunk arra, lehetséges, hogy ezért inkább köszönettel tartozunk, hiszen végre rá leszünk kényszerítve, hogy ne szennyezzük tovább légterünket. A környezetszennyezés témaköre igen kényes kérdés, hiszen mindenki másként áll hozzá, de egy biztos, a légtér nagyobb mértékben szennyezett, mint amit az emberi szervezet egészségesen képes elviselni, és most módunkban áll ezt a folyamatot meggátolni a tiszta energiák alkalmazásával.

Napkollektor kialakulása

July 15th, 2010 by napkollektor

A napenergia aktív felhasználásának gondolata sokkal régebbi, mint azt gondolnánk. Már két évszázaddal ezelőtt folytak kísérletek arra vonatkozóan, hogyan lehetne a nap energiáját átalakítani, illetve hasznosítani.

Bár akkor még nem igazán állt érdekében senkinek, hogy a nap energiáját hasznosítsa, hiszen fosszilis energiahordozó volt bőségesen. A lakosság azon része, akik gazdaságilag a ranglétra legalsó fokán helyezkedtek el, tehát nem volt anyagi hátterük elegendő energiát vásárolni, azok amúgy sem tudták volna megfizetni a roppant drága eszközöket, mellyel ingyen energiához juthattak volna.

Tulajdonképpen, hobbiként zajlottak a kísérletek, mely meg is látszott azon az időeltolódáson, amennyi idő alatt eredményeket értek el vele.

A kezdeti kísérletek csupán arra szolgáltak, hogy bebizonyítsák, valóban lehetséges elektromos feszültséget előállítani a napenergia átalakításával.

Jóval később folytatódtak azok a kísérletek, hogy valóban létrejöjjenek olyan készülékek, melyek beépíthetők, és működőképesek. Ekkor már csak az elterjedéssel volt probléma.

Amikor a napkollektorok kezdtek elterjedni, első körben az USA-ban, ez a huszadik század első felében történt, hirtelen történt valami, ami teljes mértékben gátat vetett nem csak a fejlődésnek, de a meglévő eszközök elterjedésének is.

Hihetetlen, hogy a század közepén, amikor már kezdett láthatóvá válni, hogy a fosszilis energiahordozók előbb-utóbb kifogynak, mégis jött egy hirtelen árzuhanás.

Akár azt is lehetne képzelni, hogy ez a hirtelen árzuhanás kifejezetten azért történt, hogy a napkollektorok elterjedését megakadályozza. Hiszen akkor már több tízezer ház épült az USA-ban, mely napkollektorral volt felszerelve, a lakosság legnagyobb megelégedésére.

Talán ez az időszak volt az, amikor az utolsó lökést megadtuk Földünknek, mármint a szakadékba zuhanás előtt, és ezzel saját magunknak is. Érdemes végiggondolni, hogy hányszorosára emelkedett azóta az allergiás megbetegedések száma, valamint azon csecsemők száma, akik valamilyen rendellenességgel születtek. Nyilvánvaló, hogy köze van a légtér teljes elszennyeződéséhez, amire még rásegít a rengeteg méreganyag, mely azóta meghonosodott az élelmiszeriparban.

Mára szerencsére eljutott odáig a technikai fejlődés, melyre a NASA is rásegített kissé, hogy teljesen használható technológiát kaptunk a tiszta energiák felhasználásához, így a napkollektorokhoz és napelemekhez is.

Ennek ellenére, még ma is van valamilyen visszafogó erő, mintha rá kellene beszélni a lehetséges felhasználókat, hogy igénybe vegyék az ingyen energiát.

Érdekes lenne megvizsgálni, hogy ha a huszadik század elején folytatódott volna az a tendencia a tiszta energia felhasználásban, ami akkor elindult és kezdett elterjedni, akkor ma hol tartanánk. Valószínűleg könnyebben vennénk levegőt, nem lenne ilyen mértékű a globális felmelegedés, és még lehetne sorolni azokat a tényezőket, melybe igen drasztikusan beleszólt az emberiség pusztán a környezetszennyezés által.

A legtöbb országban, ezek közül hazánkban is, számtalan lehetőség van arra vonatkozólag, hogy napkollektort telepítsen az ember. Nem feltétlenül kell rendelkezni a kezdeti befektetendő összeggel, hiszen számtalan pályázat és lehetőség van, mely hozzásegítheti azokat is a napkollektor telepítéséhez, akik egyébként ezt nem tehetnék meg.

Ma már arra is van lehetőség, hogy társasházak lakói összefogjanak annak érdekében, hogy legalább a meleg víz előállítását napenergia által tegyék meg. Akármennyire nem tűnik nagy hozzájárulásnak, rengeteg mérgező gáztól szabadítjuk meg a légteret, nem beszélve arról, hogy roppant gazdaságos a felhasználók számára.

Beüzemelési költség kontra ingyen felhasználás

July 15th, 2010 by napkollektor

A legtöbb esetben ez a legfőbb kifogás a napkollektor telepítésével kapcsolatban, hogy roppant drága azt telepíteni. Ez ellen tényleg nem lehet ellenvetés, mert valóban drága, ám érdemes ezt egy másik oldalról megközelíteni, hátha mégsem olyan drága.

Érdemes végiggondolni azt az összeget, amennyibe egy átlagos családi ház felépítése, esetleg teljes renoválása tesz ki. Nyilvánvaló, hogy több milliós nagyságrendről beszélünk. Ehhez képest, egy napkollektor telepítése, főként ha a legolcsóbb változatot vesszük számításba, mely csupán meleg víz előállítására alkalmas, jó ha 10%-ot kitesz a teljes beruházási költségből.

Ezen kívül érdemes azt is figyelembe venni, hogy milyen támogatási előnyöket élvez az a házépítő, aki vállalja a napkollektor telepítését. Mindezt egybe véve, már nem is biztos, hogy annyira drága a napkollektor telepítése.

Legtöbb esetben, az emberek nem gondolják végig tételesen, hogy mi mennyibe kerül, főként, ha ilyen nagy beruházásról van szó, hanem hajlamosak a szóbeszédre, vagy az elavult adatokra hagyatkozni.

Ha mindezt átgondoltuk, hogy hány százalékos költséget tesz ki egy építkezésen vagy egy renoválási költségekben a napkollektor telepítése, akkor érdemes azt is tüzetesen átvizsgálni, hogy milyen előnyökkel jár annak használata, és itt most főként az anyagi előnyökre gondolok, hiszen ez a legfőbb motiváló erő manapság, hogy mi hozza a legtöbb hasznot.

Ezzel nincs is semmi probléma, hiszen egyértelmű tény, hogy roppant nagy anyagi előnyökkel jár egy napkollektor telepítése.

Érdemes kiszámítani azokat a költségeket, legyen az akár elektromos áram, akár gázfogyasztás, hogy havonta mekkora költséggel jár a meleg víz előállítása. Mondhatjuk, hogy a fűtés után ez teszi ki a legnagyobb költséget.

Amennyiben olyan napkollektort telepítünk, mely a fűtés rásegítésére is alkalmas, akkor a két legnagyobb havi kiadást nyirbáljuk meg, mely által olyan alacsonnyá képes válni egy ház havi fenntartása, hogy azt el se hinné senki, hacsak ki nem számolja a konkrét összeget.

Természetesen, ilyenkor felzúdulhat a lakosság azon része, akik társasházban élnek, hogy ők meg vannak fosztva a napenergia felhasználásának lehetőségétől, ám ez valótlan állítás lenne, hiszen csak egy kis összefogásra van szükség, hiszen minden épületre telepíthető napkollektor, így a társasházakra is. Már hazánkban elindultak azok a támogatói programok, melyek magukban foglalják a napkollektoros rendszerek kiépítését.

A napkollektoros rendszerek rengeteg előnyei közé tartozik az is, hogy mindenki saját lehetőségeihez mérten választhat kisebb vagy nagyobb felhasználási területre érdemes napkollektoros rendszereket.

A leghatékonyabb nyilvánvalóan az a rendszer, mely meleg víz előállításra és fűtési rendszerek kiegészítésére is alkalmas, továbbá kiegészítőként tároló rendszerek vannak telepítve. A komplex napkollektoros rendszerek teszik teljes mértékben kihasználhatóvá a napenergiát.

Erről bővebben lehet olvasni a http://www.napkollektor.net oldalon.

Nem érdemes elkeseredni, ha anyagi lehetőségek miatt csak olyan napkollektoros rendszer kiépítése van kilátásban, mely csupán meleg víz előállítására alkalmas, hiszen ez is elképesztő mennyiségű megtakarítást jelenthet évente egy család számára.

Nagyon kevés olyan dolog létezik a földön, mely amellett, hogy kedvező a környezet számára, még gazdaságos is, a napkollektor ezek közé tartozik, érdemes kihasználni az általa nyújtott lehetőségeket.

Környezetvédelmi kérdések

July 15th, 2010 by napkollektor

Manapság a környezetvédelmi kérdések erősen megosztják az embereket, nem azért, mert lenne bárki, akit nem érdekel a környezetvédelem, sokkal inkább kényelmi szempontok miatt.

Érdekes, hogy az emberek hajlamosak a környezetvédelmi kérdéseket félresöpörni, ha kényelmi vagy anyagi érdekük ezt kívánja. Jó példa erre az ötvenes években történt fosszilis energiahordozók árzuhanása.

Akkor is minden ember tisztában volt azzal, hogy ez milyen hatással van a légtér szennyezettségére, de mivel az akkori energiahordozók árai igen alacsonyak voltak, tulajdonképpen nem túl sok mindenkit érdekelt az sem, hogy száz kilométerenként harminc liter benzint égettek el autójukban.

Mindezek a kérdések egy maroknyi ember vállán nehezedtek, akiket valósággal bolondnak nézett a világ, ha egy-egy durva környezetszennyezés okán tüntetni merészeltek. A legrosszabb az egészben, hogy mindezt úgy vettük tudomásul a hírekből, mint egy távoli dolgot, mely minket nem is érint.

Az alternatív energiaforrások kérdése szintén ehhez hasonló, bár van egy olyan óriási előnye, hogy ez legalább annyira gazdaságos, hogy csupán anyagi motivációk révén az emberek egy része kiépíti a napkollektoros rendszereket, vagy hőszivattyút telepít. Nem igazán jó hozzáállás, de a semminél mégis több. Azt tudni kell ezzel kapcsolatban, hogy ha ilyen tempóban történik a tiszta energiafelhasználás terjedése, az koránt sem elég ahhoz, hogy helyre állítsuk a légtér viszonylagos tisztaságát.

Az emberek sajátos tulajdonsága, hogy nehezen változtatnak jól bevált dolgokon, még akkor se, ha az már veszélyessé válik. Sok esetben próbáljuk kihúzni az ilyen változtatásokat, egészen addig, amikor már tarthatatlanná vagy különösen veszélyessé válik a helyzet.

Éppen ez a probléma, hogy képtelenek vagyunk felfogni, hogy pontosan itt tartunk. Végletekig veszélyessé és tarthatatlanná vált a helyzet, mégis továbbra is földgázt égetünk el, hogy ne fázzunk.

Érdekes lenne felmérést végezni az emberek között, vajon hány százalék van tisztában azzal, hogy krónikus fáradtsága, asztmája, allergiája szorosan összefügg azzal, hogy robbanómotoros autót használ, valamint hogy soha nem gondolkodott el az alternatív energiahordozók felhasználásán.

Nagyon valószínű, hogy mosolyognának a feltevésen, és elvontnak tartanák a gondolkodás menetet, pedig nagyon is szoros az összefüggés a légtér szennyezettsége, és az emberek szervezetének legyengülése között.

Ebből adódóan, amikor a környezetvédelmi kérdéseket a látómezőnkön kívülre seperjük, saját egészségünket toljuk félre, mintha még oly érdektelen lenne, mint egy akármilyen misztikus dolog, melyet képtelenek vagyunk befolyásolni.

A napkollektor használata igen erősen befolyásolja a környezetvédelmet, és aki azt gondolja, hogy egyetlen felhasználó nem számít túl sokat, annak ajánlom figyelmébe, hogy végezzen egy gyors számítást, hány tonna mérgező gázt juttat a légtérbe egyelten fűtési szezonban. A számok ismeretében már nem valószínű, hogy megmarad ez a véleménye.

Napkollektor gazdaságossága és megtérülése

July 15th, 2010 by napkollektor

Nagyon nehéz megmondani általánosságban, hogy egy napkollektoros rendszer telepítése mennyi idő alatt térül meg. Nagyon sok szempontot kell figyelembe venni ahhoz, hogy konkrét számadatokhoz juthassunk.

Először is függ attól, hogy milyen rendszert telepítünk, milyen funkciókat fog ellátni. Kizárólag meleg víz előállítására lesz alkalmas, vagy a fűtési rendszerhez is hozzájárul majd.

Ezen kívül függ attól, hogy mennyire komplex a rendszer, tehát a napkollektoron kívül telepítésre kerül-e valamilyen tároló rendszer, mely hozzásegíti a felhasználókat, hogy akkor is élvezzék a napkollektor előnyeit, amikor éppen nem süt a nap. Az ilyen tároló rendszerek egyrészt kényelmesebbé is teszik a felhasználást, mivel kiegyensúlyozottabb lesz a használat, valamint gazdaságosabbá is válik az energia felhasználása, hiszen a kinyert hőenergiát még nagyon sokáig képesek ezek a kiegészítő szerkezetek tárolni.

Ebből láthatjuk, hogy igen sok kérdést kell megválaszolni ahhoz, hogy hozzávetőleges adataink legyenek arról, mennyi idő alatt térül meg egy napkollektoros rendszer telepítése.

Nyilvánvaló, hogy attól is függ a megtérülés ideje, hogy milyen minőségű rendszerre ruházunk be, hiszen a silányabb minőség, tehát amit olcsóbbnak gondolunk, a későbbiekben megdrágulhat a gyakori karbantartás révén.

Másik fő szempont a megtérülést illetően, hogy hány felhasználó jut egy napkollektoros rendszerre. Természetesen, nagyobb kapacitású rendszert kell telepíteni, ha viszonylag nagy mennyiségű meleg víz előállítás a szükséges, mégis gyorsabb a megtérülés, mint egy átlagos család esetében.

Pontosan emiatt érdemes társasházaknak elgondolkodni a lehetőségen, hiszen az ő számukra gyorsabb megtérülés lehetséges, mivel több felhasználó jut a rendszerre.

Éppen ez az oka, hogy panziókban, éttermekben, szállodákban jobbára ki vannak építve a rendszerek, hiszen a sok felhasználó révén sokkal gyorsabb a megtérülés ideje.

Azok számára, akik komolyan elgondolkodnak egy napkollektor telepítésén, erősen ajánlott szakember segítségét kérni a megtérülési idő kiszámításához, hiszen rengeteg kérdést kell megválaszolni ahhoz, hogy hozzávetőleges adatokat nyerhessünk.

Egyszerűbb és komplex rendszerek

July 15th, 2010 by napkollektor

A napkollektoros rendszerek egészen különbözőek lehetnek funkciójuk tekintetében, és ez főként azok számára nagyszerű hír, akik nem rendelkeznek elegendő gazdasági háttérrel ahhoz, hogy komplex rendszert tudjanak kiépíteni, mégis szeretnének valamilyen mértékben előrehaladni ezen a téren.

A legegyszerűbb napkollektoros rendszerek az egykörös rendszerek, melyek pusztán meleg víz előállítására alkalmasak, arra is kizárólag akkor, amikor a külső hőmérséklet fagypont feletti.

Ez a jellemző némiképp lekorlátozza a használatot, ám ez a rendszer telepítésének költségeit is meghatározza, így ezáltal azok is hozzájuthatnak, akik nem rendelkeznek olyan összeggel, hogy teljes komplex rendszert telepítsenek.

Vannak kétkörös rendszerek, melyek szintén csak meleg víz előállítására alkalmasak, ám a bennük keringetett fagyálló révén akkor is használhatók, amikor a külső hőmérséklet nulla alá esik.

Ezeket a rendszereket érdemes kiegészíteni puffertárolóval, mivel a meleg víz könnyedén tárolhatóvá válik anélkül, hogy kihűlne, így a nappal előállított meleg víz jó ideig tárolhatóvá válik.

A komplex rendszerek kiegészítő fűtéshez alkalmazhatók, tehát ősszel vagy tavasszal teljesen képesek ellátni a belső légtér felfűtését. Ezek a rendszerek a leginkább gazdaságosak, bár telepítésük jóval több anyagi ráfordítást igényel, mint azoké a rendszereké, melyek csak meleg víz előállítására alkalmasak.

A leginkább komplex rendszer, ha teljes értékű napkollektoros rendszer van kiépítve a megfelelő tárolókkal, valamint napelem van telepítve, mely az elektromos energia felhasználást is gazdaságosabbá teszi, valamint ahhoz akkumulátor van csatlakoztatva.

Egy ilyen komplex rendszer telepítése valóban sok ráfordítást igényel, de a megtakarítás mértéke olyan méreteket ölt, hogy jó esetben gyorsabban megtérülhet, mint egy kevésbé komplex rendszer.

Energia raktározása - lehetséges?

July 15th, 2010 by napkollektor

Természetesen lehetséges. Akár napkollektorról, akár napelemről, akár hőszivattyúról, vagy bármilyen alternatív energiaforrásról van szó, az előállított energia raktározása ma már lehetséges.

Napkollektorok esetében a puffertároló a leggyakoribb energia megőrző eszköz, mely megőrzi az előállított meleg víz hőmérsékletét.

Ez az eszköz olyan szigetelőrendszerrel van ellátva, hogy igen sokáig megőrzi a víz hőmérsékletét, ami több szempontból is igen előnyös azok számára, akik napkollektort üzemeltetnek.

Egyrészt, sokkal kényelmesebb megoldás, hiszen a napközben előállított meleg víz nem megy kárba, még akkor sem, ha lehetetlen azt a mennyiséget napközben felhasználni. Ennek révén sokkal kiegyensúlyozottabbá válik a meleg víz felhasználás.

A puffertartály másik óriási előnye, hogy gazdaságosabbá teszi a napkollektor üzemeltetését, mivel nem keletkezik hőveszteség, illetve az a legminimálisabbá válik, így a napközben felhasznált napenergia képes tárolódni.

Ez a kiegészítő annyira gazdaságossá teheti a napkollektor üzemeltetését, hogy akár évekkel lerövidítheti a megtérülési időt.

Természetesen, nem csak a használati meleg víz tárolására alkalmas puffertárolók léteznek, hiszen ha ebből a célból megőrizhető a hőmérséklet, akkor ez más célra is felhasználható.

Léteznek kombi tárolók, melyek a fűtés kiegészítés számára előállított hőenergia tárolására is alkalmasak. Nyilvánvaló, hogy a kombi tárolók üzemeltetése még gazdaságosabbá teszi a napkollektorok üzemeltetését.

Ez akkor a leginkább érzékelhető, amikor hideg téli napokon ragyogóan süt a nap, melynek révén rengeteg energia gyűjthető be, annak ellenére, hogy a külső hőmérséklet igen alacsony.

A puffertartályok kihasználhatósága szinte végtelen. Nem csak azért, mert különböző méretekben kapható, hanem azért, mert csupán a beépíthető, illetve kihasználható hely nagyságától függ, hogy hány tárolót vagyunk képesek üzemeltetni.

Azokban az esetekben, amikor sok felhasználója van egy napkollektornak, érdemes több tárolót üzembe helyezni, hiszen így üzemeltethető teljesen gazdaságosan a napkollektoros rendszer.

A fentiekből kiderül, hogy már szinte minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy a napkollektoros rendszerek a lehető leggazdaságosabb módon kihasználhatók legyenek.

A napelem is napkollektor?

July 15th, 2010 by napkollektor

Tájékozatlanságunkból adódóan, még ma is sokan összetévesztik a napkollektort és a napelemet. Egyetlen közös tulajdonságuk, hogy mindkettő a nap energiáját használja fel arra, hogy más típusú energiává alakítsa át.

A napkollektorokról igen sok szó esett a fentiekben, így nem szükséges külön ecsetelni, hogy ez a szerkezet hőenergia előállítására alkalmas, melyet főként használati meleg víz előállítására és fűtés kiegészítésre használunk fel.

A napelemek az elektromos energia felhasználáshoz teszik hozzá a saját részüket, hiszen a napelem közvetlenül elektromos energiává alakítja át a nap energiáját. Természetesen, kellett hozzá egy technikai vívmány, mely az előállított elektromosságot átalakítja olyan formára, hogy az egyenértékű legyen a hálózati feszültséggel, melyet azután képesek vagyunk felhasználni annak érdekében, hogy bármilyen elektromos eszközt képesek legyünk működtetni.

A napelem valóban azokban az országokban ért el jelentős elterjedést, ahol igen magas a napsütéses órák száma, hiszen például hazánkban elég hosszú időbe telne ennek megtérülése.

A napelemeknek is kétféle típusa létezik, vannak egyszerűbb típusok, melyek közvetlenül a hálózatba engedik az átalakított elektromos áramot azonnali felhasználásra.

Vannak bonyolultabb rendszerek, melyek akkumulátorokat töltenek fel. Ez felhasználásában kicsit hasonló ahhoz, amikor a napkollektoros rendszerekhez puffertárolókat telepítünk annak érdekében, hogy az tárolja számunkra a hőenergiát.

Az akkumulátorok képesek tárolni az elektromos energiát, ezzel téve kiegyensúlyozottá annak felhasználását.

Bár nem túl elterjedt hazánkban az napelemek telepítése és működtetése, ám ennek ellenére működő rendszer van rá kiépítve. Ebben az esetben két ellentétes mérőóra van telepítve, így az előállított elektromos áram is mérésre kerül, amit tulajdonképpen az elektromos szolgáltató visszavásárol a napelem működtetőjétől, és csupán a két mérőóra különbözete kerül kiszámlázásra.

Ez a rendszer a nyári időszakban kellemes tud lenni, hiszen szinte a teljes elektromos áram igényt képes kielégíteni, főként ha akkumulátorok őrzik a fel nem használt energiát.

Leginkább mégis azokon a területeken terjedt el a technológia használata, ahol egész évben sokat süt a nap, például az USA-nak a sivatagosabb területein, hiszen ott valóban önellátóvá képes válni egy háztartás, amely csak a napenergiától teszi függővé saját magát.

Mára eljutottunk odáig, hogy kísérletezések történnek nagy mennyiségű energia előállításával napelem révén. Egyes sivatagos részeken egész napelem parkokat építettek ki, mellyel igen sok energia nyerhető. Sajnos nem elegendő, hiszen még kellenének ehhez hasonló kezdeményezések, hogy valóban le lehessen csökkenteni azt az elektromos energia mennyiséget, melyet fosszilis energiahordozók elégetése révén hoznak létre.

Más kísérletezések is folynak a napelemek jobb kihasználhatósága érdekében, de ezek sajnos még igen csak gyerekcipőben járnak, bár a technológia már létezik, mégis a kísérletek igen lassan haladnak. Gondolok itt a napelem meghajtású autókra vagy repülőgépekre, melyek valóban léteznek, de olyan kezdetleges stádiumban, hogy szinte esély sincs rá, hogy ezt a technológiát valaha is felhasználhassa a hétköznapi ember.

Érdekességek a nagyvilágból

July 15th, 2010 by napkollektor

Az érdekességek minden ember számára mást jelentenek. Így van ez a spanyolországi törvényhozással is, mely sok embert megdöbbentett, néhány ember viszont azon döbben meg, hogy miért egyetlen ország van csupán, ahol ilyen ésszerű a törvénykezés.

Spanyolországban jelenleg csak akkor épülhet új ház, vagy akármilyen új épület, ha a tervek között szerepel a napkollektoros rendszer kiépítése. Ez teljesen ésszerű törvénykezés, hiszen Spanyolországban igen magas a napsütéses órák száma, így minden egyes nappal, amikor a lakosság nem használja ki az ingyen energiát, az jókora pazarlást jelent az energia felhasználás területén.

Remélhetőleg, hamarosan az Európai Unió országaiban is hasonló törvényrendelkezések lesznek, ha nem is ennyire drasztikusan, mint Spanyolországban, de legalább valamilyen motiváló erő kellene, mely abba az irányba viszi el az építkezéseket, hogy valamilyen mértékben rá legyenek kényszerítve az emberek, hogy kihasználják az alternatív energiaforrásokat.

Azt is nagyon kevesen tudják, hogy egyetlen nap néhány órája alatt annyi napenergia éri bolygónkat, hogy annak begyűjtésével és ésszerű felhasználásával a teljes áramellátást, fűtést és meleg vizet fedezni lehetne, melyet a Föld lakossága felhasznál. Érdekes kérdéseket vet fel az a tény, hogy akkor miért nem használjuk ki lehetőségeinket.

Azt is nagyon kevesen tudják, hogy a bolygó sivatagos területeinek csupán nagyon kis hányadát kellene napelemek telepítésére felhasználni, hogy fedezni lehessen az energiafelhasználás nagy részét. Akkor vajon miért tartanak ilyen kezdeti stádiumban a kísérletezések, hiszen a technológiánk megvan hozzá.

Arról is esett szó már az előző írásokban, hogy már elkészítették a napelemmel működő autók és repülőgépek prototípusait. Mindezek ellenére úgy mutatják be ezeket az eszközöket, mint csodabogarak számára létező hobbi. Az alapvető kérdés az, hogy miért tekintjük ezeket a találmányokat tudományos-fantasztikus filmbe illő kütyüknek. Miért nem követeljük, hogy mindenki számára hozzáférhetők legyenek.

Érdekes kérdés, hogy a globális felmelegedés mennyi embert foglalkoztat. Mégis nagyon kevesen húzzák meg a párhuzamot, hogy ez talán még előnyünkre is válhat a napelemek és napkollektorok felhasználását illetően.

Érdekesség, és egyben jó érzés is, hogy hazánkban is felépült az első lakópark, mely napelemmel van felszerelve. Ez talán megmutatja az irányt a jövőre nézve, hiszen a beruházó számára igen előnyös lépés volt, a lakások igen hamar elkeltek, még annak ellenére is, hogy négyzetméter árai jóval az átlag fölött voltak.

Ez a másik kérdés, melyet nagyon kevesen vesznek figyelembe, amikor a napkollektoros rendszer telepítésének beruházási költségeit és megtérülési arányát számolgatják, hogy maga az ingatlan értéke is azonnal megugrik, ha napkollektor került telepítésre. Érdekesség, hogy egy napkollektoros rendszerrel felszerelt ház, nem a telepítés költségeinek mértékében növekszik, hanem annál irreálisan magasabb lesz az ingatlan értéke.

Mindezek tudatában, szinte botorságnak tűnik, ha valaki nem használja ki a napkollektor telepítésének lehetőségeit, hiszen kizárólag előnyei vannak, az egyetlen, beruházási költséggel szemben.